Ez a kereszt a lelédi mezőkön az első világháborús tragédia egyik legerősebb szimbóluma. A dokufilm trailere Ahogy a komp korlátjának támaszkodva közeledtem a visegrádi part felé, ez a kereszt járt az eszemben. Ugyanis – számomra egészen meglepő módon – a magyarországi premier után egy-két nappal a visegrádi mozi is műsorára tűzte Peter Jackson Akik már nem öregszenek meg című első világháborús dokumentumfilmjét. Emlékeztem gyerekkoromból a visegrádi mozira – és a réges-rég bezárt nagymarosira –, de álmomban nem gondoltam volna, hogy még üzemelhet. Arra meg végképp nem, hogy egy ilyen filmet a magyarországi bemutatóval szinte egy időben be is mutatnak ott. Mégis így történt, és jó, hogy így történt. Most nem kezdek el keseregni amiatt, hogy a vidéki mozikért mennyire kár (nagyon), nem erről akar szólni ez az írás. Peter Jackson – aki közismerten a Gyűrűk ura című trilógia rendezője is volt – az első világháború lezárásának századik évfordulójára készítette el ezt az egészen elképesztő és egyáltalán nem szokványos dokumentumfilmet, ami nem is dokumentumfilm a szó klasszikus értelmében.
Teljes film
- Akik már nem öregszenek meg letöltés
- Akik már nem öregszenek meg youtube
- "Danke schön, das ist gut" – mondta, és meghalt | 24.hu
Magyar szinkron
Mintha megsejtették volna, hogy az egyik pillanatban még ünnepelt háborús hősök odahaza gyorsan fölöslegessé válnak. Peter Jackson (az ő nagyapja is a fronton harcolt) filmje nemcsak hű képet mutat a háborúról, kezdve a lövészárkok mindennapjaitól az elkeseredett közelharcokig (ez utóbbiról nyilván nem készülhetett felvétel, itt rajzok és festmények segítik ki a filmeseket), de azzal, hogy a névtelen katonákat teszi meg főszereplőnek, méltó emléket állít nekik. Egyébként is, az első világháború a másodikkal ellentétben nem a népvezérekről és a legénység körében is népszerű, sztárként kezelt tábornokokról szólt: az első világháború parancsnokait csak a hadtörténészek tartják számon, hiszen jobbára biztonságos távolságból tologatták a figurákat a térképeken, tízezreket küldve a biztos halálba, és nagyjából annyi fogalmuk volt a frontvonalban tomboló pokolról, mint az otthon maradottaknak. Ebben a filmben egyetlen katonatiszt, politikus vagy uralkodó neve sem hangzik el, hiszen ennek a háborúnak ők csak díszletei és előidézői voltak, akiket ugyanolyan meglepetésként ért, hogy a háború már nem arról szól, hogy kürtszóra felsorakozik a díszes öltözékű lovasszázad az árvalányhajas mezőn, mint azokat, akik az első géppuska-sorozatokat kapták.
Teljes film magyarul
Peter Jackson egyedülálló dokumentumfilmet készített az első világháború brit veteránjairól. A korábban csak szemcsés, ugráló felvételeket nemcsak restaurálták, de életre is keltették. Bátran mondhatjuk, hogy így még sosem láthattuk és hallhattuk azt a háborút. Jó negyedóra után biztosan akadnak, akiken a türelmetlenséggel vegyes becsapottság érzése lett úrrá az Akik már nem öregszenek meg ( They Shall Not Grow Old) vetítésén. Bármennyire is érdekes az első világháborús veteránok visszaemlékezése arról, hogyan vonultak be, és milyen volt a kiképzés, ha közben ugyanolyan filmanyagok peregtek, amilyeneket korábban már láthattunk máshol is – oké, jobb minőségben, de nem egészen ezt ígérték. Aztán egyszer csak ugrunk száz évet az időben, pedig maradtunk az első világháború nyugati frontján, csak az addig fekete-fehér, néma képkockák hirtelen megelevenedtek: életre keltek a színek, hangokat is hallottunk, mintha csak valami frissen készült háborús filmet néznénk, pedig ezek ugyanazok a korabeli filmtekercsek voltak.
FANSHOP Akik már nem öregszenek meg A film összbevétele 20 904 188 dollár volt (). A film javarészt olyan felvételekből áll, melyeket soha korábban nem láthatott még a nagyközönség, és melyeket eddig a londoni Háborús Múzeum széfjeiben őriztek. ( hp) Peter Jackson egy interjúban elmondta, hogy ez a legszemélyesebb filmje. Nem pusztán azért, mert mindig is érdekelte őt az 1. világháború, hanem nagyapja miatt is, aki a születése előtt halt bele háborús sebesüléseibe. ( hp) Peter Jackson döntése volt, hogy a dokumentumfilmektől szokatlan módon ne legyen narráció a filmben. A rendező célja az volt, hogy a közönség maguknak a katonáknak a hangját hallja, akik első kézből élték át a háborút. ( hp) Az alkotók 200 veteránnal készült 600 órányi interjúból és további 100 órányi eredeti felvételekből állították össze a filmet. ( hp) Témába vágó sorozatok Oszd meg az értékelést! A számokban Tények, érdekességek: 77 220 Színész adatlapok: 741 520 További hírességek adatlapjai: 316 958
Trailer
(A címbeli mondatot is egy haldokló német katonától idézte az őt megitató angol ellenfele. ) A filmben hallható brit veteránok kifejezett rokonszenvvel beszélnek a halálos ellenségeikről, akikkel voltaképpen az égvilágon semmi bajuk nem volt, de mire ez számukra kiderült, már nem volt mit tenni, ölni kellett, ha valahogy haza akartak térni. Döbbenetes hallani azt a hisztériát, amely a háború előtt kerítette hatalmába a briteket (meg persze az összes többi résztvevőt), ahogy jobb sorsra érdemes tizenévesek ezrei hazudják magukat évekkel idősebbnek, csak hogy ki nem maradjanak a nagy buliból, aminek a háború távolról tűnt, nők pedig a gyávaság jelét, fehér tollat osztogatnak a polgári ruhás férfiaknak a londoni utcákon. (Mindez különösen elgondolkodtató most, amikor a brit nacionalista bulvársajtó, amely egy focimeccs miatt is képes újra visszatérni a háborús narratívához, néha a brexit miatt is közel hasonló hangnemben uszít az Európai Unió ellen. ) De az igazán kijózanító az, ahogy a fegyverszünet életbe lépésével a katonák nem örülnek látványosan, inkább úgy érzik, mintha hirtelen megszűnt volna a munkahelyük.
Jobb híján nevezzük mégis dokumentumfilmnek, mert mégis ehhez a műfajhoz áll a legközelebb. (Fotó: Pannonia Entertainment) A film a jól ismert eszköztárral indul, korabeli felvételeket látunk, mai szemmel viccesnek tűnő, túl gyorsan mozgó alakokkal, miközben első világháborús angol veteránok hatvanas években rögzített visszaemlékezéseit hallgatjuk, hogy mennyire nem tudtak semmit arról, hová is igyekeztek olyan lelkesen. Mert a megszólalók szinte mindegyike arról számolt be: alig várta, hogy végre a frontra kerülhessen. Tizenhat éves gyerekek hazudták tizenkilencnek magukat, csak hogy bevonulhassanak. Annyira nem tudtak semmit a minden addiginál pusztítóbb és brutálisabb háborúról (honnan tudhattak volna), illetve olyan hatékonyan sulykolták beléjük, hogy egy rövid és dicsőséges hadjárat résztvevői lesznek, hogy szinte valamiféle mókaként fogták fel az egészet. Mintha egy kissé elhúzódó cserkésztáborba kaptak volna meghívót. A másik oldalról (német részről) hasonló hangulatról és atmoszféráról számol be például a kiváló német író, Ernst Jünger Acélzivatarban című regényében, ami az első világháború egyik irodalmi alapműve.
